Megvan, mikor mutatják be Brad Pitt Forma–1-es filmjét
A Hungaroringen is forgatott film egyik producere a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton.
A Hungaroringen is forgatott film egyik producere a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton.
Shiloh Jolie-Pitt május 27-én töltötte be a 18. életévét, és rögtön be is adta a papírokat a névváltoztatásról.
Mindkettőjüknek ugyanannak a gyilkosságnak a nyomait kell eltussolniuk, így a két „magányos farkas” kénytelen összedolgozni, az éjszakájuk pedig olyan fordulatot vesz, amire egyikük sem számított.
Alig több mint ötven olyan film van a mozitörténetben, amely egymilliárd dollárt tudott termelni. Brad Pitt filmjével szemben pedig közel ennyi az elvárás.
A színész azzal vádolja Jurij Seflert, hogy megpróbálta megfélemlíteni.
A Volt egyszer egy Hollywood… után újra együtt forgathat a páros.
A ma 60 éves Brad Pittnek nehéz béklyót, a külsejéért megszállottan rajongó bulvársajtó folyamatos figyelmét és nyomasztását, az emberek előítéletét kellett levetnie magáról ahhoz, hogy megmutassa, mi mindenre képes a nagyvásznon. Így lett az oklahomai gyerekből Hollywood legjobb rendezőinek aranyembere.
Áldásnak és átoknak is bizonyul az amerikai tulajdonos a Forma–1 számára: nő a népszerűség, de a tengerentúliak befolyása is.
Tizenegyedik istállóként ott lesz a csapata a boxutcában is.
Jolie és Pitt még mindig gyerekeik felügyeleti jogáért pereskednek.
A cannes-i filmfesztiválon kevernek belőle először koktélt.
A színész egy F2-es autóval tréningezik, többek közt a franciaországi Paul Ricard pályán.
A színésznő valamiért fontosnak érezte, hogy egy podcastben megossza ezeket az információkat a nyilvánossággal.
Az Álomgyár hőskorában mindennap ugyanazt a forgatókönyvet követték: sötétedésig filmet készítettek, éjszaka vad partival zárták a napot. Damien Chazelle a magyar mozikban most futó filmje mindent megmutat a csillogás mögötti szédült világból.
Hatalmas túlzás a Babylon című film, de lenyűgöz és elvarázsol. Brad Pitt és Margot Robbie olyan világba visz, amit élvezet nézni, és amiben minden benne van. Csak nagyon kell szeretni hozzá a filmeket. Kritika.
A színész, aki végig a verseny helyszínén, a paddockban parádézott a hétvégi Forma–1-es Amerikai Nagydíjon, csúnyán lerázta a sztárkommentátort, Martin Brundle-t.
Betett a színészcéh és a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja néhány Magyarországon forgó szuperprodukcióknak is. Több bérgyártásban nálunk készülő film vagy sorozat forgatása is szünetel, ugyanakkor van néhány alkotás, így például a Dűne-sorozat, amely továbbra is ad elég munkát a hazai filmipari dolgozóknak.
A hollywoodi előadóművészek szakszervezetének a sztrájkja ellenére is folytatódott a Hungaroringen az Apex cím film forgatása, bár Brad Pitt a szombati információink szerint nem fogja tiszteletét tenni a Hungaroringen. A film körül azonban már most nagy a felhajtás, és az alkotók elég erős garanciát jelentenek arra, hogy nagy durranás lesz.
A film egyik producere a hétszeres F1-es világbajnok Lewis Hamilton.